Hírek a Zákányszéki Parasztkórus háza tájáról

Intézményünk 2018 évben nyújtott be pályázatot a Zákányszéki Parasztkórus működési költségeire a Csoóri Sándor Alaphoz, melynek eredményeként 700.000.-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült az együttes, melyet működési kiadásokra lehet fordítani.

A kórus tagjainak régi vágya teljesül rövidesen, hiszen a már eddig tanult népdalcsokrok és kórusművek anyagának CD felvételét valamint új fellépő ruhák beszerzését is fedezi a kapott támogatás. Ezen kívül a fellépésekre történő utazási költségek, valamint kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére fordítjuk a pályázati támogatás összegét.

Településünk legrégebben működő amatőr művészeti csoportja ebben az évben ünnepli megalakulásának 55 éves jubileumát. A kórus tagjai lelkesen készülnek e jeles évforduló megünneplésére, a gálaműsor a Művelődési Házban 2019. június 22-én kerül megrendezésre.

Az együttes tagjai szeretettel hívják a közös ünneplésre mindazokat, akik korábban tagjai voltak az együttesnek, de várnak minden kedves népzenét és népdalokat kedvelő vendéget is. A gálaműsorra meghívást kaptak Ásotthalom, Bordány, Mórahalom, Zsombó települések népdalkörei, valamint a vajdasági Oromhegyes népzenei együttese lesz a rendezvény vendége. A jubileumi gálaműsor után közös vacsora és táncos mulatság lesz.

Kórusunkba továbbra is várjuk az új jelentkezőket, a próbák minden kedden 18 órától kezdődnek, amelyek a Zákányszék Művelődési Ház és Könyvtár EFOP-3.7.3-16-2017-00203 számú pályázata keretében valósulnak meg.

Zombori Istvánné
intézményvezető

Leave a Comment