Erdei pihenő, Madárvárta (korábbi neve: Gárgyán erdő)

A települési érték bemutatása: A zákányszéki Erdei pihenő a falu határában a 020/7 helyrajzi szám alatt található. Az 1960-as években telepítettek ide erdőt, majd a 70-es évek közepén a községi tanács a Délmagyarországi Erdő- és Fagazdaság közreműködésével az erdő közepén levő tisztásra kialakított egy kis pihenő helyet.

1977. május 1-én már itt tartották a települési majálist, ide vonult ki a falu apraja-nagyja az akkori Jugoszláviából érkező vendégekkel együtt. Az elkövetkező években hagyománnyá vált ez a szokás, az ünneplésről, fellépésekről számtalan régi fotó, felvétel tanúskodik.

2010. május 28-án, 15 órakor az erdei pihenőben ünnepélyes keretek között átadásra került a Zákányszéki Madárvárta. Zákányszék Község Önkormányzatának beruházása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap turisztikai előirányzatának 3 851 250 Ft-os támogatásával valósult meg.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: A Madárvárta csöndes, tiszta környezetben várja a lakosságot. Ideális helyszín hétvégi pihenéshez, családi programok megtartásához, a természet közelében történő feltöltődéshez, kikapcsolódáshoz.