Kocsányos tölgy

A települési érték bemutatása: A fát Vass Miklós ültette még 1880-ban. Az ország 100 legidősebb fája között tartják nyilván, ezért természetesen védett növény. Tömegét mintegy 150 mázsára becsülték, törzsét pedig három ember is igencsak nehezen tudja körülérni. 2006-ban egy korompenész nevű betegség támadta meg, ami a fiatal ágakat lepte el, de szerencsére ebből a betegségből sikeresen kigyógyították.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: A „Kocsányos tölgy” matuzsálem a település kiemelkedő természeti értékű nevezetessége, melyet az ország 100 legidősebb fája között tartanak nyilván.