Ezerarcú sömlyék

A települési érték bemutatása: Zákányszék természeti területein nagyon sok érték található: barackosok, kukorica és gabonaföldek. A tanyák között, a mezőn elrejtőzve számos ritkaságot őriz a táj. A Zákányi medence talán a legnagyobb viszonylag érintetlen homokvonulat Csongrád megyében. Észak-nyugaton a deflációs mélyedésrendszer az Üllés alatti Kossuth dűlőről a dorozsmai Sziksós-tóig tart. E medence jelentős része Zákányszék területén található. A terület semlyékei növénytani szempontból a dorozsma-majsai földrajzi kistáj legértékesebb gyepmaradványai közé tartoznak. Az „Ezerarcú sömlyék” az un. Hármashatár (Ruzsa-Üllés-Zákányszék) vonalától kezdődik, haladva a Ruzsára vezető műút felé. A Lódri a vonulat másik vége, amely átnyúlik Domaszékre. A semlyék kifejezés (a nép nyelvén: sömlyék) vizenyős, időszakosan víz borította mélyedést jelent, amelyen leginkább tavasszal áll meg a víz, majd nyárra fokozatosan kiszárad.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: Az Ezerarcú Sömlyék védett és fokozottan védett növény- és állatvilágával kora tavasztól késő őszig számtalan látnivalót kínál a ide látogatóknak. Az értéktárba való felvétellel a Zákányszék területén található természeti értékekre hívják fel a figyelmet.